яєρℓαч тнє ℓιғє

Érezte a csontjáig hatoló félelmet, remegett. Ott volt a feltörni kívánkozó sikolyt, de visszatartotta, tudta, hogy csendben kell maradnia, különben elkapják, és akkor megölik. Kúszott tovább a nyirkos talajon. Térdeit felsértette a sok apró kavics, de nem törődött vele, el kellett tűnnie erről a helyről.
Tudta, hogy valami nem stimmel a főnökkel ma reggel, amikor hirtelen megbízást adott neki, érezte, hogy nem kellett volna elvállalnia, de hajtotta a kíváncsiság és a hirtelen jött lehetőség. Újságíró volt, kint akart lenni a terepen, ahogy a többiek, de ő neki az irodában kellett eddig ülnie, de most itt a nagy lehetőség.

Épp azon gondolkodott, hogy főnöke vajon tudta, hogy mi várja itt, amikor zajt észlelt maga mögül. Megfagyott a vér az ereiben és ledermedt, lassan fordult hátra, és amit maga mögött látott, azt soha nem fogja elfelejteni. Vérben úszó vörös szemek meredtek rá, nyál csöpögött az állat szájából a földre hosszú szemfogairól. Megrázta bundáját és baljósan morgott, majd lassan elindult a lány felé. Karmai csattogtak a földön.

A nő felállt és futni kezdett, teljes erejéből rohant és közben áldotta az anyját, hogy annak idején szorgalmazta őt, hogy sportoljon. Minden erejével futott előre, a fény felé, közben el-elhajolva a falból kiálló csövek elől. Hallotta maga mögött a csattogást és lihegést, egyre közelebbről. Sikított, soha életében nem volt még rá szüksége, de most rettegett. Tudta, hogy itt a vég. A szörny lihegett és mély hangon morgott mögötte.

Hirtelen kezek ragadták meg felülről és lába már csak a levegőben rugdostak, maró fájdalmat érzett a bokáján, és ahogy lenézett látta, hogy fogak zárultak lábára, újra sikított. Aztán elsötétült a világ.

 

Jóleső melegség lengte körül, feje búbjáig felhúzta a takarót. Nem értette, hogy miért ég a lámpa, talán szobatársnője elfelejtette lekapcsolni? Átfordult a másik oldalára, amikor megérezte, hogy ez nem a saját ágyneműje. Az emlékek hirtelen törtek rá. Reggel a főnök izzadt homlokát törölve, aggodalmas arccal beszélt a lányhoz, amikor megbízta, hogy menjen el a város szélén található gyárba kicsit érdeklődni az új befektetés iránt, majd a több mint száz ketrec jutott eszébe, amikben kitudja micsodák vonyítottak, morogtak, vagy épp haldokoltak. Aztán a vörös szemek.

Felült az ágyban és izzadt homlokát törölte kezével. Vacogott és sajgott a bokája. Lerántotta magáról a takarót és a földre dobta, majd maga is fel akart állni, mikor meglátott egy férfit az ajtó mellett egy székben ülni, és a férfi őt nézte. Azok az ezüstösen csillogó szemek tele voltak tudással, aki belenézett akár órákra el tudott volna merülni mélységében.

 

-          Hogy érzed magad?

 

A lány magához térve elkapta a pillantását és körbenézett a szobában. Sötét padló és sötét falak, a függönyök is behúzva. Könyves polcok sorakoztak végig a falon, szinte látta, ahogy sóhajtoznak a vastag bőrkötetes könyvek alatt. Egy bőr kanapén aludt eddig, amikor most felállt.

 

-          Áu! – felszisszent, amikor ráhelyezte súlyát a sérült lábára.

-          Nem kellett volna idejönnöd. – a lány egy pillanatra el is felejtette, hogy nem egyedül van és most újra a férfira emelte tekintetét. Mély hangja volt, szinte morgáshoz hasonlóan beszélt és te jó ég, szinte két méter magas lehettet. A lány az arcát kezdte tanulmányozni és el kellett ismernie, hogy észvesztően jóképű a megmentője. Fekete haja bozontosan meredt szét a nagyvilágba.

-          Én izé….Újságíró vagyok a Day in Day-ben, és interjút szerettem volna készíteni a gyár elnökével. – makogott a lány és közben bokájára sandított, és amikor meglátta, hogy hogyan is néz ki, majdnem megint elájult. Majdnem a térdéig elfeketedett a bőre és a fogak nyomai körül sötétvörös foltok voltak. Visszahuppant az ágyra, még jobban elkapta a vacogás. Újabb rettegéshullám tört rá, mint amikor mászva neszt hallott maga mögül. 

-          Nyugalom, feküdj vissza. Később visszajövök, most hagylak pihenni. – már majdnem kint volt az ajtón, amikor még visszanézett, egyenesen a lány szemeibe. – Ja és ne próbálj meg megszökni, mert lehet, hogy legközelebb nem mentelek meg. – majd becsukta az ajtót.

 

A lány magára húzta a takarót, de még az sem segített a vacogásán. Lába borzasztóan fájt és gondolatai nem voltak tiszták, betegnek érezte magát, zihált, de megpróbált újra felkelni. Ki kell jutni innen, erről a beteg helyről, el kell mondania, hogy mit látott. Körbenézett, de táskáját nem látta sehol, így a telefonjáról, és jegyzetfüzéről kénytelen volt lemondani. Az ablakhoz botorkált és elrántotta a függönyt oldalra. Egy udvart látott és éjszaka volt, akkor úgy saccolta 10 órát lehettet kiütve, ha nem olyan régen ment le a nap. Mozgást észlelt szeme sarkából, és amikor odakapta a fejét két piros pöttyöt látott, amikor pislogtak.

 

-          Te jó Isten! – kiáltott fel és visszarántotta a függönyt. – Oda kint van…- az ajtóhoz botorkált és kinyitotta. Meglepődött, hogy nem zárták rá, de talán azt gondolták nem akar majd szökni.

 

Körbekémlelt és mind két oldalon hosszú folyosó volt, a padlót egy antiknak kinéző szőnyeg fedte. Ha most nem ilyen helyzetbe lenne meg is állna és megcsodálná, de ki kell jutnia innét.

Mivel balra közelebbinek látta a kanyart, arra indult, de előtte még visszament a szobába, hogy valami fegyvert vegyen magához. Szitkozódott, mivel semmit nem tudott magával vinni, ami egy kicsit is használható lett volna fegyverként.

Kiosont és nagyon halkan behúzta maga mögött az ajtót, majd elindult. Ahogy a kanyarhoz ért kikémlelt és a folyosó végén egy fémajtót látott, felette Exit felirattal. Elindult, szinte futott, hogy kiszabaduljon erről a helyről és már majdnem megfogta a kilincset mikor valami hátulról elkapta. Erős szorítást érzett a csuklóján, ahogy visszarántotta, majdnem el is esett, de valami keménynek ütközött neki.

 

-          Megmondtam, hogy ne próbálj meg elszökni. – ismét a döglesztő pasi, bár most elég mérgesnek tűnt.

Megráncigálta a lányt és kinyitotta az ajtót előtte, majd kilépett vele a szabadba. Ahogy a lány szeme hozzászokott a sötéthez pontokat látott, számtalan vörös pöttyöt lent alattuk. Morgást hallott jobbról, majd balról civakodást és csont reccsenését. Lejjebb emelte tekintetét és láthatta, hogy egy lépcső vezetett le onnan, ahol álltak, és a lépcső alján kócos bundával ült egy kutyaszerű lény.

-          Még mindig elakarsz szökni? Szívesen kiengedlek közéjük, bár ma nem a legjobb passzban vannak, nem hiszem, hogy megúsznád pár karcolással. – a lány fülét súrolta a férfi ajka, ahogy beszélt, szinte beleborzongott.

Hirtelen suhogást hallott a másik oldalról és csak annyit látott, hogy a korláton megjelenik két mancs, majd őket követi a két vérben forgó szem és a hosszú fogak. Ismét elsötétült vele a világ.

 

FOLYTATÁS

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.